RIOTE 2
Miért nem az utcán csináljuk?
A Miért nem az utcán csináljuk? mindenkihez szól:
. . . aki örömmel készít szabadtéri előadásokat,
. . . aki szeretne erről tanulni,
. . . akit érdekelnek e produkciók rejtett törvényszerűségei,
. . . illetve aki… nos… általában véve kíváncsi természetű.
Ez a könyv a színházi alkotómunka személyes tapasztalatai nyomán jött létre, amely az utcákon, tereken, parkokban, falvakban, buszokon, kórházakban, templomokban, sőt a hegyekben zajlott. Hozzá kell tenni, hogy e személyes tapasztalat szorosan kapcsolódik ahhoz a meggyőződéshez, miszerint a művészet közösségi alkotás eredménye. Az elmúlt évtizedben a szerző, Vida Cerkvenik Bren számos közösségi, művészeti folyamat központi szereplője volt. Rendezőként diplomázott, majd 2006-ban társalapítója lett a Ljud nemzetközi társulatnak. A közösség interaktív előadások és helyspecifikus projektek révén kezdte kutatni a művészi kifejezésmódok lehetőségeit a köztereken. Vida azóta körbeutazta a világ immár több, mint 30 országát a Ljuddal rendezőként, fellépőként és színházpedagógusként egyaránt.
Utazásaik során ő és a csoportja, a „Ljuds” (emberek) sok hasonló gondolkodású művésszel találkoztak, köztük előadókkal, rendezőkkel és színházpedagógusokkal, de nem hiányoztak a kritikusok, fesztiválszervezők vagy színháztudósok sem. Az ő ötleteik és tanácsaik gazdagították a szerző színházi szemléletét, amelyek visszaköszönnek majd e könyv lapjain is.
Letöltés:
Vidékjáró Kézikönyv
OVERVIEW
-
What is Rural Touring?
-
Could it work in Europe?
-
The England Rural Touring Experience
-
Developing a Scheme Outside UK
-
Setting Up & Running a Scheme
INTRODUCTION
The Rural Touring Handbook has been produced as part of the RIOTE (Rural Inclusive Outdoor Theatre Education) project and has been designed to help support the development of sustainable rural touring within Europe.
It provides a background to the successful rural touring sector in England and will act as a useful practical guide for three of our RIOTE partners; Shoshin Theatre in Romania, Control and Utca- Szak in Hungary, to investigate the possibility of starting similar initiatives in their respective countries.
The Handbook offers advice and information to those who might wish to create a ‘pilot’ rural touring network in their area. It also includes tips on how to support volunteers in rural communities to promote professional touring shows and how to advise theatre companies on what to expect when performing in non-dedicated arts spaces.
Letöltés: