KARAVANACT 2016
A fesztivál második megrendezésére 2016. szeptember 26. és október 5. között került sor, amely növekvő számú csoportoknak és előadásoknak örvendett. A lengyel színház ránk gyakorolt nagy hatásának és több lengyelországi szervezethez fűződő viszonyunknak adózva megtiszteltetés volt számunkra, hogy a Pracownia Rosa (Study Rosa) két előadását is meghívhattunk Poznań-ból. Emellett Góbi Rita magyarországi kortárs táncosnőt is üdvözölhettük művészeti programunkban, illetve ennek részét képezte a Shoshin Színházi Egyesület két saját produkciója és a Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar harmadéves diákjainak előadása is.
A 2016-os fesztivál egy újdonsággal is szolgált: minden állomáson foglalkozásokat tartottunk helyi fiataloknak, valamint a rendezvény egész ideje alatt a programokat kísérő színműs diákok számára is szerveztünk képzést. Ez a fontos újítás összhangban áll az egyesület filozófiájával – ami kapcsolódik a különböző közösségek bevonásához és aktivizálásához –, másrészt azzal a missziójával, hogy kibővítse a színjátszásban rejlő lehetőségeket.
SAJTÓ
"Hétfőn kezdődött és vasárnap, október 4-én zárul a KaravanAct - Utazó Színházi Fesztivál második kiadása. A szervező Shoshin Színházi Egyesület lengyelországi, magyarországi és hazai produkciókat visz el Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Kolozsvárra és Kidébe, felelevenítve a vándortársulatok hagyományát. A színházi előadások mellett látványos utcai felvonulásra is lehet számítani (...)"
[HU] Maszol, 2016. október, írta Tasi Annabella
"Összeforrott csapattá alakult a KaravanAct utazó színházi fesztivál stábja és fellépői. Kilenc napon át vándorolt a Shoshin Színházi Egyesület meghívottaival együtt a KaravanAct utazó színházi fesztiválon. A második kiadás négy helyszínt érintett – Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Kolozsvár, Kide –, hogy így keltse életre az utazó társulatok hagyományát. (...)"

