Angikam. Keleti kaleidoszkóp – (Teatro tascabile di Bergamo, IT)

Összeállítás az indiai klasszikus tánc-színházból. A 20. századi mesterek nyomait követve, 1978-ban a Teatro Tascabile di Bergamo megkezdte saját kutatóútját a keleti színpadi művészetek, főként az indiai klasszikus tánc-színház terén, mintegy a színház és a színművészet teljes megújításának módjaként. A “Keleti kaleidoszkóp” kivonatokat mutat abból a két tudáságból, amelyet a Tascabileben rendszeresen gyakorolnak: Bharata Natyam és Orissi. Közös nevezőjük a kötött, szigorú technika és a hozzájuk fűződő legendás színésztréning, amelyet a Nātyaśāstra – “a művészetek ősi tanulmánya” ír le. BHARATA NATYAM: A klasszikus indiai tánc egy kiemelkedő példája. Az ősi időkben szakrális táncosok, a Devadasi-k adták elő templomokban, akik gyermekkoruktól a művészet és a zene hivatásában nevelkedtek. A Bharata egy mozaikszó, három szótagjának jelentése: bha mint bhava – érzés, ra mint raga – dallam és ta mint tala – ritmus. ORISSI: Az azonos nevű indiai államról, Orissaról nevezték el. Két hagyomány találkozásával jött létre: a Mahari, amelyet Jagannath táncos papnői ápoltak és a fiatal férfi táncosok által őrzött Gotipua, amelyet a templom falain kívül táncoltak női ruhában.

​

Ave, Eva – (Regula contra Regulam, IT)

Az előadás az átváltozás lehetőségeit kutatja, és tánccal, énekkel, színészi játékkal idéz meg nőalakokat a Bibliából Évától Máriáig. A nők történetén keresztül felfedi az utat az ártatlanságtól a tudásig, a tévedéstől a növekedésig, a meddőségtől a termékenységig. A Regula contra Regulam koprodukciója a lengyelországi Grotowski Intézettel.

​

Dobronka Cirkusz, Világszám – (Magamura Alkotóműhely, HU)

Dobronka kisvárosának álmos utcáin régi plakátok foszlányai röpködnek. “Micsoda napok voltak azok, amikor az a világhírű cirkusz érkezett hozzánk…” - töprengett magában Vogeltanz Aladár, a dobronkai órásmester. “Dobronka utcái hirtelen élettel és izgalommal teltek meg… A levegőben narancsvirág illata és trombita hangja szállt, a kisasszonyok szeme szikrázott, a férfinépnek szebben pöndörödött a bajsza, mint valaha, és az egész világ - mint egy égi ringlispíl - három napig az éjbe világító cirkuszi sátor körül forgott… Bárcsak vissza lehetne tekerni az időt…” - gondolta az órásmester. A hajdani vándor mutatványosok által megalkotott és ápolt műfaj, a marionett cirkusz bája és szépsége előtt tisztelgünk; ezt idézzük fel és erre emlékezünk játékunkban oroszlánordítással, légtornász-bukfencekkel, papírrózsákkal, szelídített hintalóval, élő muzsikával és a világ valamennyi csodájával!

​

Érinthetetlenek – (UtcaSzak, HU)

Hogyan tud ma néhány borsodi fiatal erényt kovácsolni a szociális hátrányból, kiállni önmagáért, védő burát vonni önmaga és egymás köré, hogyan tud aktívvá válni a saját sorsa alakításában egy kevéssé szolidáris és egyáltalán nem átlátható társadalomban? Ezeket a kérdéseket feszegeti az Érinthetetlenek. Egy eldugott Borsod-megyei faluban, Irotán, a nyári alkotótáborban készült az előadás, beépítve a fizikai színház, a cirkuszi kifejezésmódok eszközeit, a csereháti hétköznapokból merített és a fiatalok saját maguk által létrehozott mondanivalókat. Kiindulási pontnak a láthatatlan színházat választjuk, ami egy olyan színházi forma, ahol az emberek általában nem várnának színházat, a falu vagy a város utcáin, esetleg egyes házaiban, udvarain és a környező terepen.

​

A fekete bika és más történetek – (Shoshin Színházi Egyesület)

Három bandita és kíséretük járják a falvakat. Gólyalábon érkeznek messze földről, talán egy másik időből. Mesélik történeteiket, miközben a világ egyre változik körülöttük. A hősök szabadtéren kelnek életre, varázsheggyé változtatva a kőrakást, arénává a kertet, kapuvá a szőnyegporolót. A meséken keresztül az előadás alkalmat ad a találkozásra, tapasztalatcserére, közös élményekre ismerősök és ismeretlenek, felnőttek és gyerekek, idősek és fiatalok között.

​

Générique – (Iszlai József & Albert-Nagy Örs)

A Générique két fiatal zenész különleges együttállása. Zenéjükben az elektronika, az akusztikus hangszerek – gitár, szaxofon -, és a spoken word szövődnek finom anyagba. A közös hangzást a mögöttük álló egyéni út, zenei útkeresés határozza meg. Iszlai József elektronikus zenei producer, filmzenét ír, valamint zenét színházban, és sound designnal foglalkozik. Albert-Nagy Örs jazz szaxofonos, rímfaragó, fülében ott ül a bebop és az avantgárd, ajkán a rap és a spoken word.

​

Az invázió – (Kud Ljud, SI)

Az előadás „intergalaktikus” párbeszédre hívja a járókelőket: rózsaszínű lények lepik el a település köztereit, akiknek minden új és friss szemmel tekintenek a helyiek számára megszokott környezetre. Az előadás így kreatív módon reflektál a köztereken uralkodó társadalmi normákra és kommunikációs szokásokra, elmossa a művészek és nézők közötti határt. Az előadás már 30 országban, 80 fesztiválon megfordult.

​

Kavalkád. Szabadtéri etűdök – (BBTE másodéves színészhallgatók)

Az előadás, mint a címe is jelzi, számos elemből tevődik össze, és nélkülözi az összefüggő dramaturgiát. Gólyalábasok, bohócok, akrobatikai mutatványosok mind megjelennek benne, gyerekek, felnőttek, családok számára egyaránt ajánlott. Az etűdök olyan forrásanyagokból tevődnek össze, melyeknek nagy részét a diákok a főiskola keretében kezdték kidolgozni, Györgyjakab Enikő, Hatházi András, Simina Oprean, Köllő Csongor, Pintér Géza tanárok irányításával.

​

Messieur, milyen zavarba ejtő! – (Teatro tascabile di Bergamo, IT)

Bianco és Augustus állnak ott – oly kevésre van szükségük: egyszerű ruházat, néhány tárgy, majdhogy semmi technikai kérés. A show ennyi: egy bukfencekből, színlelt szorongatásokból és pofonokból álló dialógus. A beszéddialektus kevert francia és magasröptű olasz, drámai ellentét a bohóc rongyaival és ütésektől zúgó fülével. Csupa ritmikusság és bravúr. Szaltók, anyagi költészet. Bianco és Augustus bohócok, ami akár sajnálatosan hangozhat, vagy túlságosan triviálisnak egy előadás témájaként – nos, csakis azok számára, aki nem látják a komikusság merő összetettségét. Elvégre a színház alapköveiről van itt szó. Ez a két fickó egymást kihasználva és fenyegetve csak saját dolgukkal törődik: de ahogyan a bohócokkal történni szokott, a közönség mintha mellettük állna a színpadon. És bár látszólag lefoglalja őket saját, kinyilvánított utálatosságuk és takargatott engedékenységük, bármely pillanatban felfüggeszthetik mondandójukat, hogy rákancsintsanak az egyik nézőre, vagy kérdést intézzenek egy másikhoz. Bohócokhoz illően még a legcsekélyebb dolgokat is elhibázzák, ám akrobatikus mutatványaikkal kárpótolnak érte.

​

Utcajáró – (Kud Ljud, SI / Shoshin)

A kiállítás hétköznapi tárgyakat emel műtárggyá pusztán azzal, hogy a fiktív kurátorok nevet adnak nekik és tárlattá szervezik őket. Az előadás egy vezetett múzeumlátogatás formáját ölti, amely során a „kurátorok” párbeszédre, játékra hívják a járókelőket a műalkotásokról, elmosva a valóság és kitaláció közötti határokat.